Képviselet
Magánszemélyek, Gazdasági Társaságok, Non-Profit szervezetek jogi képviseletének ellátása polgári peres, nemperes, valamint közigazgatási eljárásban bíróságok, vagy más hatóságok előtt, vagy akár bírósági-hatósági eljárásokon kívüli egyéb egyeztető tárgyaláson.
A felmerült jogviták során következetesen arra az álláspontra helyezkedünk, hogy ha lehetőség van rá elkerüljük az idő és költségigényes peres eljárásokat, hiszen ezzel egyrészt időt, energiát és nem kevés költséget takaríthatnak meg ügyfeleink, másrészről pedig az elhúzódó eljárások gyakran megnehezítik, vagy sok esetben lehetetlenné teszik, hogy a pernyertes fél sikerrel érvényesítse az ítéletben foglaltakat.
Ennek során kiemelt figyelmet szentelünk a higgadt, megfontolt, de ugyanakkor gyors és hatékony egyeztető tárgyalások lebonyolításának, és csak ennek eredménytelensége esetén bocsátkozunk peres eljárásokba akár felperesi akár alperesi oldalon.